Első várak a "Folyók Koronái" Projektben


Első várak a "Folyók Koronái" Projektben

Nádorfehérvár (Belgrádi Erőd) Szerbia

Ez elmúlt kétezer évben folyamatosan van élet a Száva és a Duna összefolyásánál fekvő dombok gerincén. A belgrádi erőd és a Kalemegdan park együttesen rendkívüli jelentőségű kulturális örökséget képviselnek, amely jelenleg különféle sport-, kulturális és művészeti rendezvények helyszíne. A belgrádi erődítmény története azonban talán a legviharosabb Európában, amit stratégiai jelentőségű földrajzi elhelyezkedése okozott.

Az erőd ellenőrizte a Pannon-medencéhez való hozzáférést, valamint a Szava és a Duna hajózását. A Római Birodalom és a Duna menti barbár területek, és később az Oszmán, majd az Osztrák-Magyar Birodalom közötti határ őrzésére szolgált, ami megmagyarázza, hogy miért pusztították olyan gyakran.

Az első század végén a rómaiak építettek először erődöt ezen a helyen.

Számos, különböző keresztes hadsereg haladt át ezen a területen, 1096-ban, 1147-ben, és 1189-ben. A harmadik keresztes hadjáratban Belgrád volt I. Frederick Barbarossa hadseregének központja. Az egész 13. század folyamán Belgrád - kisebb megszakítások mellett - a magyarok kezében volt. 1282-ben, a szerb király, Dragutin átadta trónját fiatalabb testvérének, Milutinnak, és Szerbia csak egy részét kormányozta. Dragutin feleségül vette Katalint, a magyar V. István király lányát, akitől 1284-ben kapta meg Mačvát Belgráddal együtt. Belgrád szerb maradt, Dragutin 1316-as haláláig. Ez év márciusában Milutin király átvette Dragutin területei felett a hatalmat és 1319-ig birtokolta, amikor a magyarok megtámadták és meghódították Belgrádot. Noha a későbbi szerb uralkodók, Stefan Dušan cár és Lazar herceg harcoltak a magyarok ellen, Belgrád a 15. század elejéig magyar kezekben maradt.

Az angorai 1402-es csata után Stefan Lazarević, Lazar herceg fia a bizánci császártól megkapta a despota címet, míg Zsigmond magyar király Belgrádot átadott neki, hogy uralkodjon. Így 1404-ben Belgrád diplomáciai úton először vált a szerb állam fővárosává, valamint katonai, gazdasági és kulturális központjává.

A várban működött a bíróság, és a két torony – a Nebojša és a Bojša, az arisztokrata házak, kápolna, könyvtár és kincstár voltak itt. Stefan Lazarević despota hatalma alatt gazdasági és a kulturális jólét volt. Stefan despota 1414-es halála után Belgrád ismét a magyarok kezébe került a vár, akik a török hadsereg gyakori támadásainak következtében megkezdték a vár megerősítését erőddé alakítását. Kevesen tudják Belgrádban, hogy Hunyadi János, akinek 2019-ben a Belgrád mellett Zimonyban állítottak szobrot 2019-ben, az által vezetett keresztyén hadsereg 1456. július 22-én a török sereg felett aratott győzelme emlékére a nyugati keresztyénséghez tartozó templomokban délben harangoznak.

A XIX. század elején, a belgrádi város parancsnoka, Hadzi Mustafa – Pasha meggyilkolása után a janicsárok irányították a várost és a szomszédos falvakat. A terrorjuk a nemzeti ébredéshez és az első szerb felkeléshez vezetett 1804-ben, Karadjordje Petrović vezetésével. A lázadók 1806-ban elfoglalták a várost, és 1807-ben az erődöt. Az 1813-as felkelés kudarcát követően a törökök ismét uralkodtak az erőd felett, amíg végül elhagyták Belgrádot. A belgrádi török parancsnok 1867. áprilisában átadta a város kulcsait Mihajlo Obrenović hercegnek a Kalemegdanban. A szerb katonák a török katonai őrök helyébe léptek, és a török mellé Szerbia zászlaja került. Ezt követően az erőd fontossága katonai erődítményként csökkent, és a Kalemegdan rendezésének első munkái 1869-ben kezdődtek.

1891 márciusában átvágták az útvonalakat és ültették a fákat; 1903-ban Jelisaveta Načić, Szerbia első nőépítészének projektje alapján épült a Kis Lépcső. De az első világháborúban az összes régi épület romba dőlt, az erődítmények ismét jelentősen megsérültek.

A park jelenlegi megjelenését a két világháború között kapta. Az első régészeti kutatások ebben az időszakban kezdődtek és továbbra is folyamatban vannak. A belgrádi erődöt és Kalemegdant 1946-ban állami műemlékvédelem alá helyezték.


Budavári Királyi Palota (Magyarország)

Az ideutazók azt mondják, hogy Budapest a Duna királynője, és az ő koronája a Budai vár tetején a Királyi Palota. A budavári Királyi-palota van az egyik legszebb és legfrekventáltabb eleme Budapest panorámájának., és turisztikai attrakciójának. A budai Várnegyed a része és vele együtt 1987 óta Budapest világörökségi helyszíneinek az egyike.

A II. világháborúban lebombázták és a múlt század hatvanas éveiben csak részben újították fel az akkori „szocialista realista” stílusban, ami miatt sajnos csak nagy vonalakban hasonlít a korabeli uralkodói épület együttesre.

A palota épületében a Krisztinavárosi-szárnyban  1985-től található meg az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a palotában székel a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum is. Itt van továbbá a Köztársasági Elnök és a Miniszterelnök székhelye is.

A Várhegyen található várfallal körbevett erődített települést nevezzük Várnak, melynek része a Várnegyed. A Várnegyedtől délre, a Vár déli részén fekszik az uralkodói központ, vagyis a Királyi-palota. Mivel több palota is létezett Budán, ezért megkülönböztetésként nevezzük a Várhegy tetején magasodó palotát budavári Királyi-palotaként.

A budavári Királyi-palota a legfontosabb uralkodói központ volt a magyar történelem során, különösen a középkorban, hasonlóképpen a esztergomi és a visegrádi királyi székhelyek mellett, amelyek szintén a Duna partján vannak.

A középkori, fényűző gótikus palotát a XIV. század elején kezdik el építeni. Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király uralkodása idején folyamatosan bővítették. A leghíresebb - immár reneszánsz - palota Mátyás király idejében született a XV. század közepén, amelynek híre szerte Európába eljutott. Ha állna, képét a prágai Hradzsinnal és a mintájára épített krakkói Wawellel egy lapon mutatnák be az építészettörténeti tankönyvek Európa szerte.

A palota hanyatlása 1541-től, a török megszállással kezdődött, s az idegen uralom közel másfélszázados ideje alatt szinte teljesen tönkrement. Végső pusztulását Buda 1686-os felszabadítása során szenvedte el. Ennek során a középkori Buda s a reneszánsz palota helyrehozhatatlanul megsemmisült. Az új palota felépítése 1715-ben kezdődött immár barokk stílusjegyekkel, amely folyamatosan formálódott és bővült a XIX. század végéig, amikor is Ybl Miklós majd Hauszmann Alajos által felépült az új, neobarokk palota.

A palota teljes körű feltárására és megismerésére a második világháborúban szétlőtt neobarokk palota felújítását megelőzően került sor 1948 és 1957 között. A második világháborút követően hosszas vita előzte meg a palota felújítását: voltak, akik lebontották volna a királyságra emlékeztető romhalmazt, s voltak, akik egyetemet álmodtak meg a falai közé. Végül 1948-ban kezdték meg a helyreállítási munkálatokat Gerevich László régész és művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum akkori főigazgatójának az irányításával.

A mai Királyi-palota csupán árnyéka korábbi Önmagának, s csak nagy vonalakban hasonlít korabeli énjére. Falai között már nem találjuk meg azt a pompát, amely a háború előtti neobarokk palotát jellemezte. A magyar kormány a nemzeti fejlesztési tervébe szerepel a Budavári Királyi Palota megújítása, rekonstrukciója. Eddig visszaépítésre került a lovarda és a főőrségi épület a nyugati oldalon, a volt Várszínház és a Karmelita kolostor összevont átalakításával elkészült a Miniszterelnökség székhelye és állagmegóvó felújítás történt a királyi palota északi bejáratánál lévő volt hadügyminisztériumi épületén. A következő időszakban nagyszabású változások lesznek a hasznosításában és épületegyüttesben. A Budavári Királyi Palotának a turisztikai, a kulturális és az államfői székhely funkciója azonban megmarad.

Hosszan lehetne felsorolni a Budavári Királyi Palota történeti emlékei között a személyes vagy tárgyi jelenlétét. Ilyenek a középkori magyar- cseh-lengyel királyi kapcsolatok, melyek közül kiemeljük, hogy Nagy Lajos magyar király vagy Budáról Sandomierzbe ment királylátogatásra. Buda 1686-os törököktől való visszafoglalásában 14 európai nemzet katonái vettek részt.

Az orosz cár leánya a XIX. század első felében a Habsburg birodalomhoz tartozó Magyarország nádorának József császári főhercegnek lett a felesége és, amikor a fiatal pár elfoglalta székhelyét a Budavári Királyi Palotában hatalmas ünnepségek voltak, melynek során 1800. március 8-án Haydn itt az akkori Várszínházban mutatta be először külföldön a Teremtés című oratóriumát.

Megemlíthetünk továbbá számos kínai kapcsolatot is: az ásatásokból előkerült, XV. századra datált szeladon kerámiákat (Celadon ceramics), a barokk idején a Budavári királyi Palotában is megjelent chinoiserie enteriőr elemeket, és azt is, hogy a XX. század elején Sanghaj városképét alakító magyar építészt Hugyecz Lászlót a Budavári Királyi Palota ma is látható kontúrját alakító Hauszmann Frigyestől tanulta a városépítészetet.


Pozsonyi Vár (Szlovákia)

A Kastélyhegyen évszázadok óta álló királyi palota és a pozsonyi várkastély Pozsony és Szlovákia egyik szimbóluma. A vár sziluettje a 10, 20 és 50 eurós címletek szlovák sorozatán található.

Már az őskorban is település volt a Kastélyhegyen. Később a kelták lakták és mint opidum akropolis - „fellegvárral” erődített városias településként használták.

A kelták után megérkeztek a szlávok. Egy bazilikát építettek az erődhöz, és a hely a Nagy Morva Birodalom fő központjává vált. A vár már a 9. században is közigazgatási, egyházi, katonai és közigazgatási központ volt. Az első írásos feljegyzés a várról Kr.u. 907-ből származik, ami július 9-én a közelében a bajorok és a magyarok között lezajlott csatáról szólt. Ez a leírás nem említi a Nagy Morva Birodalmat. A salzburgi évkönyvek utalnak erre az eseményre utalnak, mint a Brezalauspurc (Pozsony legrégebbi neve) vára alatt zajló csatára.

1000-ben a Magyar Királyságot megalapító I. István király a pozsonyi várat 1018-ban szerezte meg. A vár Magyarország fontos határvárává vált, és ugyanakkor az ispán székhelye lett és egyházi központ maradt a 13. századig.

A kanonok 1204 és 1221 között a városba költözött, ami a Szent Márton-székesegyházhoz megalapításának kezdete.

A 15. században Luxemburg Zsigmond új reprezentatív gótikus palotát építtetett, bár a vár egyben létfontosságú huszitaellenes erőddé vált. Abban az időben alakult ki a királyi palota jelenlegi mérete és megjelenése. Zsigmond császár azonban már nem láthatta meg a vár teljes rekonstrukciójának a befejezését.

A királyi palotát a 16. századi török fenyegetésére reagálva megerősítették és I. Ferdinánd, Habsburg császár fényes rezidenciájává alakították át Pálffy Pál vezetésével, aki a rekonstrukciót felügyelte a Zámocká ulica utcai lakóhelyéből. A vár 1635 és 1649 között katonai erőddé vált. A királyi palotához ezután négy saroktorony épült kialakítva annak jellegzetes megjelenését. A vár utolsó átfogó rekonstrukciója Mária Terézia uralma alatt zajlott. Miután a törököket kiűzték Magyarországról és tartós békét sikerült elérni, masszív erődökre nem volt már szükség. Mária Terézia alatt tehát a várkastélyt 1750 után újjáépítették reprezentatív barokk rezidenciává, amely méltó lett a nagy uralkodóhoz.

Magyarország fővárosának Pozsonyból Buda felé történő áthelyezése véget vetett a várkastély aranykorának. 1784-ben II. József a várkastélyt átalakították szemináriummá, a római katolikus papság képzésére. A szemináriumnak szerepe volt a szlovák nemzeti tudat kialakításában. A kastély később katonai célokat szolgált.

1811. május 28-án leégett és rom lett és 140 évig folyamatosan romlott. Az általános rekonstrukció 1953-ban kezdődött és 1968-ig tartott.

2008-ban megkezdődött a második nagyobb rekonstrukció, amely során a várkastély a Mária Terézia korszakát mutatja. A teljes terület rekonstrukciója 2016-ban befejeződött.

A várkastélyt ma a Szlovák Parlament reprezentatív üléstermének és a Szlovák Nemzeti Múzeum állandó és időszaki kiállításaihoz használják.

A Pozsonyi várkastélyban van a Szlovák Történeti Múzeum, amelynek gazdag gyűjteményét itt kezelik és gondozzák. Az itteni történeti múzeum a Szlovák Nemzeti Múzeum komplexumának egyik speciális múzeuma. Alapvető küldetése a múzeumi gyűjtemények célzott megszerzése, megőrzése, tudományos és szakmai feldolgozása, továbbá felhasználása és közrebocsátása, dokumentálva a szlovákiai társadalom fejlődését a középkortól a jelenig. A vármúzeum ebben a specifikációban országos kiterjedésű.


Sandomierz-i Királyi Várkastély (Lengyelország)

A várkastélyt a XIV. Század közepén építették, a régi, XI. Vagy XII. Századra épült erődítmény helyén, a Visztula bal partján, egy magas laza dombon helyezkedve el. Ez a hegy a folyóval együtt hatékony védelmet nyújtott az ellenség ellen. Abban az időben a faszerkezet erődített központ volt. A tizenkettedik században földmunkák és árok vették körül. 1138-ban III. Bolesław végrendelet alapján Wrymouth Sandomierz volt a hercegség kerületi fővárosa, és a „faházat” előre kiosztották a Sandomierz Land hercegek állandó lakóhelyéül. A legfontosabb hercegek Sandomierz Henrik, az Igazságos Kazimierz, a tiszteletbeli Boleslaw és a Fekete Leszek voltak.

A tizennegyedik században, a Nagy Kázimir király megalapításával, a „fa vár” helyére nyolcszögletű kőből épült téglaépítést épített, védekező toronyként, a kastély falát pedig gótikus stílusban. A Sandomierz-kastélyt említik a Kazimierz király által a nemzetvédelem megerősítésének részeként felépített 32 kastély egyikeként. Sandomierz abban az időben Lengyelország egyik legfontosabb központja volt. A kastély a királyi kormányzók székhelyévé vált, miközben gyakran szórakoztatta többek között a lengyel uralkodókat, például Jadwiga királynőt és férjét, Wladyslaw Jagiello-t és Kazimir királyt, a Jagiellónust, akiknek uralkodása kb. 1480-ban felállították az úgynevezett tyúk lábát, a déli tornyot, a kastély ma legrégebbi fennmaradt részét.

A tizenhatodik században I. Zsigmond király megkezdte a gótikus kastély reneszánsz rezidenciává alakítását. A munkát a Sandomierzi építész, Benedictus bízta meg. Benedict mester újjáépítette a meglévő déli szárnyat, felépült a keleti szárny és megkezdte a nyugati szárny építését. A rekonstrukciót alkalmanként erekciós felirattal emlékezték meg: "Zygmunt Isten, a lengyel király, a litván nagyherceg, az orosz, porosz, ura és utódja az anno domini 1520 kegyelme". A következő, II. Zsigmond Augustus király uralkodása alatt a munka folytatódott. A tizenhatodik század második felében a befejezetlen szerkezet négyszögletes reneszánsz kastélyként alakult ki, amely közigazgatási bíróságként szolgált és a helyi kormányzók székhelye lett. Amikor 1656 április 3-án John Casimir lengyel király volt, a visszahúzódó svéd hadsereg felrobbantotta a Sandomierz-kastélyt. A keleti és a déli szárnyak megsemmisültek. A legkevésbé sérült a befejezetlen nyugati szárny. III. Sobieski János király parancsára a kastély egy részét a palota különálló épülettípusában újjáépítették, amely a mai napig fennmaradt. Azóta a kastély nyilvános épületté vált: iroda, bíróság és börtön.

A Lengyelország harmadik felosztása után az osztrák betolakodók várat udvarra és börtönre cserélnek. Az orosz börtön 1825-ben kezdődött. 1844-ben a kastély a királyi palotából szigorú klasszicista építészeti formákra vált. A tizenkilencedik század végén a börtön félkör alakú udvarán, amelyet új szárnynak neveztek el, úgynevezett „félhold” lengyel „rogal” -ban. Ebben a formában a börtön 1959-ig szolgált.

Az 1965-1986-as években alapos felújítást és helyreállítást hajtottak végre. 1986-ban a városi tanács döntése alapján a kastélyban telepedett le Sandomierzi Kerületi Múzeum. 1995-2002-ben és 2004-2007-ben a kastélyhegy rekonstrukciójával és stabilizálásával, valamint a kastély belsejének revitalizációjával kapcsolatos munkákat végeztek.

A múzeum legfontosabb művei: XIII. Századi szinte teljes sakk-készlet, amelyet Sandomierzben a régészeti munkák során fedeztek fel, és a Nagy Kazimierz koronájának másolata. A Művészeti Osztály egyedi csíkos köves ékszer-gyűjteményével rendelkezik, amely alapján adják Sandomierzt , a „Csíkos Flint Világ Fővárosának”.